A
rózsáim halála
Némaság, illat, tenyérnyi
mámor
Napfénybe csavart ölelkező
szárak
De Ő szétzúzva,
gyötörve kitépi
S rájuk olvaszt árnyas
üvegburákat
Nincs fény, nincs égi
könny, nincs levegő
Fulladozva hajolnak
meg tagjaik
Rózsavíz gyöngyöz
végig az üvegen
Sikolyba, görcsbe
szakadnak ajkaik
Már nyár elején
szárad a levél
Lehull a porba a
kifakult szirom
Minden pontja vérbe
fakad a szárnak
Lidércnyomás,
dermesztő gyászos iszony
Egymás felé néző
csonka testek
Vakon nyúlnak még
társukért a ködben
Szétválasztva,
megtörve csak ők ketten
Összerogynak, s elsüllyednek
a földben
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése